A barátaim több heti előkészítés után kedden megtartották az első lakossági fórumot a Hunyadi téren, és úgy döntöttek, hogy közösen lépnek fel az önkormányzat ellen, amely egy vállalkozói kör játékszerévé teszi a Hunyadi teret. A többség hallgat, és ez a lényeg.

A szerződés szerint a hatodik kerületi önkormányzat a Hunyadi téri vásárcsarnokot és a teret, a környező boltokkal együtt annak az érdekkörnek a kezébe adja, amely már az Andrássy úti palotabotrányban is szereplő volt.

A Hunyadi téri vásárcsarnokban most zöldségpiac működik, a csarnok előtti téren őstermelők árulnak, az egész teret fák borítják.

Az önkormányzat azt akarja, hogy csarnokot újítsa fel a befektető, és aztán kapja meg használatba ötven évre. Ha jól értem, a zöldségpiac helyét éttermeknek adják, drága élelmiszerboltok, utazási irodák lesznek ott. A téren működő boltosok üzlethelyiségeit elvehetik, és ennek a befektetői körnek a kezébe adhatják. Ez benne van az önkormányzat meg a befektető között létrejött szerződésben. A termelői piacot megszüntethetik. A tér alá mélygarázst tesznek,  és a környékbeli utcák lakóit arra kényszeríthetik, hogy a mélygarázsban parkoljanak. A szerződés szövege itt.

Einstand. Valaki megszerzi az egész teret. Ez ellen indult meg civil összefogás, hasonlatos a Nagymező utcaihoz. (Felhívás a Hunyadi téri civil fórumra itt)

Lehet, hogy nagyszerű ötlet az, amit az önkormányzat akar. De most inkább ne játsszuk meg magunkat, ez az ügy ránézésre is elég egyértelmű. Nem is ez a fontos. Hanem hogy a többség ezt a folyamatot, amelyben politikai vezetők gazdasági csoportokat szolgálnak ki mindenki más rovására, ezt a rendszerváltás óta zajló izét, ami különben világszerte hasonló keretek között működik, ezt mindenütt többé-kevésbé tétlenül figyeli a társadalom, és persze utálja a saját elitjét.

Mondjuk azt mondja, hogy ilyenek a kommunisták és/ vagy fideszesek stb.

Egy barátom lakott nálam néhány hétig. Nem volt hová mennie, mert épp válik. Egyik este el akartam menni a Hunyadi téri felkelőkkel találkozni, gombócot főzött nekünk valaki a piacon vett szilvából. De nem tudtam elmenni.

Mert a barátom, aki nálam lakott épp, és aki nincs benne a Hunyadi téri csoportban, és totálisan leszarja a közügyket, megivott egy pálinkát és összeveszett az új kedvesével, elveszítette az eszméletét. Olyan volt, mint aki elaludt. Aztán kinyitotta a szemét, járkált a lakásban, jajgatott, értelmetlen szavakat mondott, és időnként összeroskadt, mint akit megvertek.  Két órán át úgy viselkedett, mint aki nem tud kitörni az álmából.

A barátomat gyerekkorában nevelőszülőkhöz adták, mert az édes szülei börtönbe kerültek. A nevelőszülőknél több állami gondozott gyerek volt, akiket módszeresen kínoztak. Ennek az lett a vége, hogy a nevelőszülőket feljelentették a szomszédok, nyomozás indult és a szadista polgárok börtönbüntetést kaptak.

A barátom úgy nőtt fel, hogy ezt elfelejtette, majd néhány hónapja feltört belőle a trauma. Azóta időnként, különösen ha iszik, vagy valakire dühös lesz, elveszíti az eszméletét és elözönlik rajta a düh, vagy a félelem, amit gyerekkora óta elnyomott.

Ezeket az önkívületben töltött szeánszokat többször megismételte a lakásomban is. Láttam, amint a düh feltör belőle, egy olyan érzés, amit sosem tudott kiélni, mert félt, hogy ha lázad, akkor megverik. Inkább azt gondolta, hogy ő  bűnös, aki megérdemelte a verést. Egy ötéves gyerekkel ezt elég könnyű elhitetni.

Néztem a barátomat, és láttam magam előtt a többséget, amely ugyanígy, közönyösen tűr minden csapást. Beletörődik mindenbe, ami történik körülötte. Talán nem tudja, hogy rosszabb lesz a levegő, ha odaépítenek az ablaka alá egy hatszáz férőhelyes garázst? Ne zavarná, hogy nem lehet majd friss, magyar termelői zöldséget kapni a belvárosban? Nem bántja, hogy a hatalmat ez nem érdekli?

Tudja ezt mindenki. Az árusok a Hunyadi téren megmondták nekünk, hogy más piacokat is megszüntettek a városban, és az új csarnokba csak a nagyobb kereskedők tudnak bemenni, a kistermelők elveszítik a megélhetésüket, de ebbe ők úgysem szólhatnak bele.

Ezt ne tudná mindenki?

Még azt is tudják, hogy a többség ugyanígy gondolja. Reménytelenek tartják, hogy beleszóljanak abba, amit a fejünk fölött csinál a hatalom.

És ennek talán hasonló oka lehet, mint a barátomnál, akitől gyerekkorában megtagadták azt az érzést, hogy szerthető, hogy nem jár verés, hogy nem bűnös. Hasonlóképp lehetünk ezzel mind. Generációk tudják átadni egymásnak a megszokást, hogy valami nem jár, ami pedig nagyon kellene, és ezért nem is tudjuk azt magunknak követelni, és nem tudjuk megadni az utódainknak sem.

Nézzük meg Terézváros botránykrónikáját, egyik ügyben sem állt tömeg a civil csoportok mögött, amelyek a botrányokat kavarták - néhány tucat ember fogott össze. Nem a népharag sodort el törvénytelen beruházásokat, amelyek mind-mind jók lettek volna valamely érdekcsoportnak, hanem a civilek bírósági vagy ügyészségi beadványai:

Most, a Hunyadi téri fórumon talán nyolcvanan lehettünk, pedig a haverjaim beszórólapozták az egész környéket, több ezer postaládát.

Akik otthon maradnak, azt gondolják, hogy a tüntetők rosszul vannak bedrótozva. Emiatt nincs társadalmi nyomás. Ha nincsenek bíróságok, ha nincs média, lehetetlen elérni bármit például Terézvárosban.

Épp ezért a gyúlölet hiteltelenné teszi a tüntetéseket. Amikor néhányan azért ordítanak az utcán, mert szerintük itt kommunisták / bankárok / tűzoltók stb. sanyargatják a népet, akkor elfelejtik, hogy a többség otthon marad, ezért tehet a hatalom szinte bármit.

A jövő héten a Barát utcai lakók fogják hallatni a hangjukat. A saját szomszédaim. Utcabált rendezünk.