media
Újságírás és aktivizmus

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot
Ma délután négytől a bringás közösség összegyűlik a Millenárison, a biciklis versenypályán, és csak úgy ott lesz.

Ezzel kapcsolatos blogbejegyzés az alleycat.hu-n: "Sinya megvette a Millenárist. Egész nap körbe-körbe fog menni a 7-es BMW-vel, maga mögött két másik autóval, az egyikben lesz a személyigazolványa, a másikban anyukája és a testvére fognak neki szendvicset csomagolni."

Szeretem ezt a blogbejegyzést. Szabadság árad belőle. Jóízűen hazudik a ninja nevű szerző a sinya nevű emberről.

Tegnap este találkoztam egy bringással, aki ennek a közösségnek aktív tagja. Demonstráción voltunk épp. A Humanista Mozgalom hirdetett felvonulást az erőszak ellen, Gandhi szülinapjára. És mentünk végig az Andrássyn, elöl egy teherautó, rajta Várady Tibor nevű kedves ismerősöm, asszem még nem ügyvéd, csak az lesz, meg aktivista is. És hát ő egy olyan csendes fiú, kivéve ha nagy tömeg kerül elébe, mert akkor szónokká változik és nagy hangon mond dolgokat.

Most épp rappelt. A Nagymező utca előtt elhaladva például azt ordibálta, hogy "Éljenek a fák! Éljenek a fák!".

Ilyeneket kiabált még, hogy jöjjenek haza a katonáink Irakból, meg éljen Gandhi.

- Mit éljen, hiszen már meghalt - mondta valaki a tömegből.

Jó zene szólt közben, tényleg, és nem volt rossz a hangulat, de kicsit kínos volt az egész.

Azt éreztem, hogy ha Gandhi itt élne most, akkor nem ezt csinálná. Hanem vállalna valamilyen erőszakmentes konfliktust. Nyilvánosan, de erőszakmentesen. Nem pedig úgy általában mondaná bele a magáét az Andrássy úti sötétbe.

Ahogy elhaladtunk egy fodrászüzlet előtt, ahová én is járok, odamentem beszélgetni a fodrásznőkkel, és az egyik azt mondta: tavaly ősszel kellett volna ezt csinálni, akkor miért nem demonstráltak az erőszak ellen?!

Na, ez már egy konkrétum. Akár konkrétan a tavalyi rendőri, akár a tüntetői erőszak ellen jobb lenne tüntetni, mint csak úgy, elvileg.

Na, és ahogy elértünk az Oktogonhoz, Várady Tibi teherautójáról Martin Luther Kinget lehetett hallani, a híres beszédéből, "I have a dream..." - amelyben egyenlő jogokat követel a feketék számára. (Itt az eredeti szöveg)

- Nekem is van egy álmom! Az, hogy ne parkoljanak itt a bicikliúton. - Ezt Matt nevű bringás ismerősöm mondta ekkor, ott a tömegben.

Kedvelem én ezt a srácot, most jöttem rá.

Az alleycat.hu-n a mai bulit meghirdető blogban van tőle egy bejegyzés. Az épp a szabadságról szól. Így hangzik a bejegyzés:

A 6 éves Dávidkához becsenget a postás. Dávidka egy hatalmas szivarral a szájában kinyitja az ajtót. Megkérdezi tőle a postás:
- Te, a szüleid itthon vannak?
Dávidka beleszív a szivarba, a hamut lepöccinti a szőnyegre, és így szól:
- SZERINTED???

És végül este beültünk pár barátommal az Ellátó nevű helyre, és az asztalunknál valaki megkérdezte tőlem: ugye, nem te vagy Zuschlag János? Csak mert olyan piros a kabátod.

Nem, nem én vagyok az.

Az illető Temesi Ferenc író volt, mint később kiderült. Először megsértődtem. De aztán kibékültünk.

Tulképp ennek a momentumnak nincs jelentősége, csak egy jó címet lehet belőle csinálni.


0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 9 komment érkezett ()

1. lord
2007. 10. 03. 19:05

Valóban.
A címért olvastam végig.
Temes Ferenc meg tudhatta volna, hogy "az a piroskabátos" most máshol ül-, áll-, fekszik.

2. bil (szerkesztő)
2007. 10. 03. 19:13

Remélem, lord, nem csaptalak be a címmel nagyon. Szerintetek milyen ez a blogbejegyzés? Érthető? Rossz? Szól valamiről? Azért kérdezem, mert volt bennem végig egy érzés, amit át aartam adni, de tudatosan hagytam, hogy közben csapongjanak a gondolataim. És most nem tudom, mit adtam át és mit nem.

3. kalimpa
2007. 10. 03. 19:27

kedvellek! :)))) Nagyon is! :))

4. lord
2007. 10. 03. 19:41

Nem bántam meg, hogy elolvastam, érdekes volt !!!
Jó néha egy kis csapongás. Felüdít.

5. bil (szerkesztő)
2007. 10. 03. 20:01

Nahát, örülök !

6. anne
2007. 10. 03. 21:46

Nekem nagyon tetszett. :)

7. Csillagjáró (látogató)
2007. 10. 03. 21:50

Egész jó!

8. olda
2007. 10. 04. 2:13

szerintem is jó. Sinyát meg ismerem még régről. az alleycat meg maga a szabadság, valahogy.

a város meg - valahol down under - jó hely. csak nem látszik a rárakódott szürke gondolatoktól.

9. bil (szerkesztő)
2007. 10. 04. 2:18

az alleycat maga a szabadság! ezen el fogok gobdokodni. Én is éreztem már valami hasonlót, ezek szerint nem vagyok vele egyedül

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.